Nobel-díjról szóló elkapott beszélgetésfoszlányok, kellemes zene, színes programok és rengeteg irodalomra éhes, kíváncsi látogató. Így fogad az idei Őszi Margó Irodalmi Fesztiválnak helyet adó Nemzeti Táncszínház.
Nehezen választok a sok program közül, legszívesebben mindegyiken részt vennék. Ha legalább háromfelé tudnék osztódni, egészen biztosan végiglátogatnám a nyitónap minden termét. Nem sok idő marad ennek a lehetőségnek a kigondolására, mivel a Kamarateremben 18:30-as kezdéssel indul az első általam nagyon várt beszélgetés, melynek résztvevői Biró Zsombor Aurél és Harag Anita, akik az idén ötödik alkalommal átadott Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat vehették át korábban. A Könyves Magazin partnerségében létrejövő ösztöndíjra egy nyílt pályázat útján volt lehetősége jelentkezni minden olyan vers- és prózaírónak, akinek már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete. A nyertesekkel Bakó Sára beszélget, aki köszönti a résztvevőket, röviden összefoglalja az alkotást segítő pályázat részleteit, bemutatásuk után pedig gratulál is a szerzőknek.
Nyitókérdése a díj átvételének körülményeire irányul, arra, hogyan fogadták a szerzők a hírt. Harag örömét fejezi ki ezzel kapcsolatban, majd a pályázati anyagára terelődik a szó, amely a Nevetések munkacímet viseli, középpontjában pedig egy nem mindennapi szülői értekezlet áll, ahol a biológiafakultációs tanulók szüleinek kell arról döntést hozniuk, megnézhet-e egy tizenhét éves gyerek egy boncolást.
A regénytervben különböző világlátású emberek próbálják megértetni egymással, hogyan viszonyulnak a halálhoz.
A szót Biró veszi át, aki Hogyan térdeljünk munkacímű regényének tervéről mesél röviden, mely egy fiatal, ambiciózus egyetemista fiú öntudatra ébredéséről szól, aki felvételt nyer a Magyar Nemzeti Íróakadémiára, amely kormányzati irányítás alá kerül. A szerző hozzáteszi, hogy felettébb örül a díjnak és a munkával járó határidőnek, ami motiváló erő lesz az alkotási folyamat során. Szó esik többek között a „második kötet mítoszról”, formai ötletekről és azok megvalósításáról is. Biró önéletrajzi ihletésű, Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek címet viselő regénye után arról mesél, hogy
készülő művében igyekszik ellépni saját személyétől, több nézőpontból járja majd körül a főhős öntudatra ébredésének folyamatát.
Bakó ezután a kéziratok alapötlete felé vezeti a beszélgetést, amelyre reflektálva Harag munkatervének központi témájáról, a halál kérdésköréről és ahhoz fűződő kutatásairól, a gyászmunkáról alkotott meglátásairól mesél a közönségnek. Előkerül példaként Farkas Péter Nyolc perc című könyve is, amely Harag elmondása szerint elementáris erővel és kevés eszközzel mesél a gyászfolyamatokról. A beszélgetés vége felé közeledve egy gondolat biztossá válik: az alkotótársak választott témái közül egyik sem kockázatmentes, viszont annál érdekesebb. A program zárásaként a szerzők felolvasnak egy-egy szövegrészletet készülő munkáikból.
A rövid szünetben gyorsan szétnézek a Bookline standjánál is, ahol az idei Margó-díj shortlistjére került könyvek mellett több zsáner szerzői is képviseltetik magukat. Még a hosszú sor előtt beszerzem Zilahi Anna frissen megjelent Gyengédség című verseskötetét, amelynek a megjelenését nagyon vártam már, de bekerül a kosárba az előző beszélgetésből inspirálódva Biró regénye is. Következő állomásom újfent a Kamaraterem, ahol a középen elhelyezett asztalon tizennyolc színes könyvből összeállított torony várja az érkezőket. Nyolcórai kezdéssel, családias hangulatban bele is vágunk a következő beszélgetésbe, amelynek keretein belül a Margó Könyvek-projektet mutatja be M. Nagy Miklós, a Helikon Kiadó irodalmi vezetője és főszerkesztője, valamint Szeder Kata, a Margó Könyvek projektvezetője. Egy-két késve érkező még helyet foglal, majd a beszélgetést vezető Ruff Orsolya megjegyzi, hogy ez egy igen különleges alkalom, mert a
beszélgetőtársai is most láthatják először egyben a könyvsorozat összes darabját.
Ez az alkalom egyfajta premier, ugyanis az utolsó, frissen megjelent könyvvel, Alex Popov Turáni küldetés című kötetével most találkozhat először a közönség. Szeder az elmúlt négy év munkájáról mesél, érintve a kezdeteket, amikor a hazai Margó-díjjal kapcsolatban arra a döntésre jutottak, hogy ez egy jó koncepció lenne nemzetközi viszonylatban is, mivel így felhívhatnák a figyelmet elsőkötetes külföldi szerzőkre. Az ötletre a Kreatív Európa pályázat keretein belül meg is érkezett a támogatás, itt jött a képbe M. Nagy a Helikon Kiadóval, akit Szeder, Valuska László és Karádi Éva kerestek meg az ötlettel.
„A cél az volt, hogy ez egy olyan sorozat legyen, amibe nem komfortos témákat emelünk be. Ezek azok a könyvek, amiket komfortolvasás szempontjából biztos nem vesz le az ember a polcról” – foglalja össze Szeder. Példának előkerül Lana Bastašić Tejfogak című novelláskötete, amely rövid történeteit egy gyerek szemszögéből meséli el. „Ez egy olyan valóság, amiért nem kell elmenni Bosznia-Hercegovinába.” Megtudjuk, hogy a kényelmetlen dolgok elmeséléséről szóló koncepció nemcsak azért jött létre, hogy az ezeket feldolgozó kötetek megjelenjenek, hanem, hogy beszélgetés induljon róluk.
Szeder hozzáteszi, hogy olvasókör is indult már, valamint ehhez kapcsolódik a Margófakt program is.
Ruff a sorozat témáiról kérdezi beszélgetőtársait, a szót pedig M. Nagy veszi át, aki tizenhét könyvet olvasott már a sorozatból. Tőle tudjuk meg, hogy a paletta igen széles, ugyanis a bosnyák faluban, kegyetlen körülmények között felnövő gyermekek, transzgenerációs traumák, magánéleti apokalipszisek, valamint a halállal történő szembenézés témái hatják át a sorozat köteteit. Szeder kiemeli azokat is, akik utószót írtak a kötetekhez, hiszen nem kevés szerepet játszottak abban, hogy közelebb hozzák azokat a külföldi szerzőket, akikről hazai viszonylatban keveset vagy szinte egyáltalán nem is hallanak az olvasók. A kiválasztásnál előfordult, hogy olyan szakmabelit kértek fel, aki az adott külhoni szerző stílusában maga is alkotott már, de előfordult teljes műfaji és stílusbeli különbözet is, ami talán még érdekesebbé tette a végeredményt. Szeder hozzáteszi,
habár utószóról van szó, érdemes azokat inkább egy-egy kötet előfutáraként kezelni.
Zárógondolatként a borítók témája kerül terítékre, s az egyetlen közös motívumként megjelenő szem, amelynek értelmezése könyvenként változik, mindig az adott történetre jellemző szimbólumokat, apró utalásokat sejtet.
Jócskán belelógunk már az estébe, amikor a taps után kirobogok a teremből, hogy a nap zárásaként odaérjek a Prae Kiadó programjára, amelyet a Könyves Magazin színpadán rendeznek meg. Még a tömeg előtt sikerül helyet találnom a második sorban, miközben a beszélgetés résztvevői mögött egy rövidfilm utolsó képkockái peregnek le. Minden készen áll egy tartalmas beszélgetéshez, amelynek főszerepében Kornis Mihály és frissen megjelent, Minden ember című regénye áll, melyről Forgách András és Péczely Dóra kérdezik az est folyamán. Kezdésként a szerző megosztja a közönséggel, hogy
nagyon szereti a címet, ami két szóban képes elmondani a könyv egész tartalmát.
Az alcímként szolgáló „i könyv” pedig egyszerre hordozza magában az irodalmat, az irgalmat, az iszonyt, az italt és az imádatot. Forgács a beszélgetés felvezetéseként elmondja, hogy „olyan íróval állunk szemben, aki a magyar irodalomban szinte egyedülálló módon teljesen szinguláris nyelvet használ, amelyet gyakorlatilag saját sejtjeiből varázsolt elő.” Kafka és a Biblia hatása is előkerül a felvezetőben, mint a szöveget, a szerzőt inspiráló tényező. „Minden hat rám” – foglalja össze Kornis a felvetéseket. Mindent tudatosan tesz, mindent azért használ, mert használni akarja, majd hozzáfűzi, hogy
még ő magát is meglepte a tény, hogy író lett.
Szóba kerülnek a szerző 1956-os tapasztalásai is, aki elmondása szerint igyekezett könyvében átadni a zűrzavart, ami akkoriban nem csak benne létezhetett.
Péczely erre az időszakra utalva vezeti fel kérdését, amelyről a szerkesztés során nem beszéltek a szerzővel, hogy miért pont élete korai szakaszát választotta Kornis arra, hogy megírja belőle ezt a hatalmas regényanyagot. A szerző úgy indokolja a kezdési pont kiválasztását, hogy ez volt az, ami a legjobban érdekelte. „Megpróbáltam emlékezni arra az időszakra, amikor még szárnyaim voltak” – foglalja össze. Forgách ezután visszatereli a beszélgetést a könyv keletkezési szakaszára. Elmondja, hogy 2016-ban a Litera irodalmi portálon kezdődött a szerző sorozata, ott található a regény „piszkozata”, de a Műút folyóiratban is fellelhető egy korai fejezet. Mesél arról is, hogy
Kornis kezdetben nem akarta, hogy ez az egész majd egyszer könyv legyen,
szándéka az volt, hogy mindenki olvashassa, keletkezésében akarta megmutatni a könyvet. A szerző válaszából megtudjuk, hogy mélyen hisz a személyesen elhangzott szó erejében, így a könyv valóban elsőszámú formájának az audiováltozatot tartja. „Én beszélve írok” – teszi hozzá, majd fel is olvas egy részletet a regény második feléből, az 1956-os ciklus előhangját. „Ebben a részben benne van az egész könyv ars poeticája” – jegyzi meg Forgách.
A felolvasás után a belső hangra terelődik a szó. „Az írás nekem egy nagyon élvezetes játék” – magyarázza a szerző. Arról is mesél, hogy írás közben erős volt benne a bizonyosság, hogy ezt tényleg el fogja mesélni, át fogja tudni adni a történteket az olvasóknak. Szóba kerül a szerkesztés menete és a keletkezett szövegmennyiség kordában tartása is, amelyhez Kornis mosolyogva csak annyit fűz hozzá, hogy „öregen az embernek nem gond kihúzni akármennyit, ha ettől jobb lesz, ez csak fiatalon probléma”. Ezután hamar visszatér a beszélgetés Péczely elsők között feltett, a korai életszakaszra vonatkozó kérdésére.
Kornis úgy fogalmaz, sokkal unalmasabb lenne a sikereit megírnia, mint a szenvedéseit.
„Tulajdonképpen az egész életművem ugyanarról az egy dologról szól, és én vagyok az a pimasz, aki ezért nem szégyelli magát. Ellenkezőleg. Aki szeret, az nagyon szeret, és el tud kóborolni abban, amit írtam” – fűzi hozzá. A program végéhez közeledve újabb regényrészletet hallhatunk a szerzőtől, aki a végén egy tanáccsal enged el minket: csak az ihletben bízzunk meg! A beszélgetést követően a többi látogatóval együtt lassan én is elindulok hazafelé, magam mögött hagyva a már szinte üres Táncszínházat, táskámban új szerzeményeimmel, fejben és lélekben eltelítve az élő irodalom csodás, mély gondolataival és impulzusaival.
Őszi Margó Irodalmi Fesztivál, Budapest, Nemzeti Táncszínház, 2025. október 9.
A borítófotót Kováts Zsófia készítette.
